Hirdetés – 2024.01.07.

• A mostani hétvégén minden szentmisén az egyházmegye fenntartásába került szombathelyi Gagarin úti Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet és a táplánszentkereszti Idősek Otthona javára történik a gyűjtés: püspök atya hálásan köszöni a kedves Testvérek adományait, amelyekkel egyházmegyénk szociális elkötelezettségét támogatják.

• Az Istenről és a világról előadássorozat keretében Merkli Ferenc atya tart előadást erkölcstan tárgykörben január 9-én, kedden, 18 órakor a Martineum Felnőttképző Akadémián.

• A keddi és szerda esti szentmisékre lehet szándékot kérni a sekrestyében.

• Hálás szívvel köszönjük híveink karácsonyra szánt nagylelkű adományát Szent Márton kosarába. A felajánlott élelmiszer és egyéb adományok becsült értéke 277 ezer forint, a készpénz adomány összege 163 ezer forint volt. Ezen kívül közel 200 db játék, könyv és ajándék is érkezett. Ehhez saját forrásból 236 ezer forint értékben élelmiszert vásároltunk és 70 db csomagot készítettünk. 32 csomagot karitász munkatársaink juttatták el idős és rászoruló családoknak, 38 csomagot pedig az altemplomból osztottunk ki. Isten fizessen meg minden jószándékú adakozónak!

• Hálásan köszönöm a plébánia hívő közössége nevében mindazok munkáját, akik a karácsonyfa-állításban, a karácsonyi díszítésben, takarításban, mosásban, a misztériumjátékban és annak megtanításában, a liturgiában, az éneklésben vagy bármely más módon segédkeztek. A megszületett Megváltó bőséges áldása szálljon mindazokra, akik karácsony méltó megünneplésén fáradoztak!

• Az egyházmegyei gyűjtés miatt elmaradt elsővasárnapi gyűjtést jövő vasárnap tartjuk: plébániánk energetikai korszerűsítéséhez kérjük és hálásan köszönjük a kedves Testvérek adományait!

• 2 hét múlva Isten Igéjének vasárnapja, Szentírás vasárnap lesz; szeretettel várom január 20-án, szombaton, 19 órakor az altemplom közösségi termébe a templomi felolvasóinkat, és mindazokat, akik szeretettel vállalnák a liturgián a szentírási szövegek felolvasását, a lektori szolgálatot!

miserend 2024.01.07

Hirdetés – 2023.12.31.

• Holnap, hétfőn, Újév, a Boldogságos Szűz Mária istenanyaságának főünnepe, parancsolt ünnep, a szentmisén való részvétel halálos bűn terhe alatt kötelező. Szentmisék 8, 10 és 18 órakor lesznek. Ne kezdjük el súlyos bűnnel az újesztendőt!

• A kedd esti és a szombat reggeli szentmisékre lehet szándékot kérni a sekrestyében.

• A héten elsőpéntek: pénteken délelőtt megyek el a betegekhez. Litánia nem lesz, 17.30 órától lesz elsőpénteken gyóntatás.

• Január 6-án, szombaton, Vízkereszt, Urunk megjelenésének főünnepe van, parancsolt ünnep, a szentmisén való részvétel halálos bűn terhe alatt kötelező. Szentmisék rendje: pénteken 18 órakor előesti mise van, és szombaton reggel 8 órakor van szentmise. Felhívjuk a kedves Testvérek figyelmét, hogy január 6-án, szombaton a 18 órai szentmise vasárnapra érvényes előesti szentmise, tehát aki erre jön, annak pénteken este vagy szombat reggel is szentmisén kell részt vennie!

• Egyházmegyénk örömmel tájékoztatja a kedves Testvéreket, hogy a közeljövőben két szociális intézménnyel is gazdagodunk: a Szombathelyi Egyházmegye veszi át a szombathelyi Gagarin úti Vas Megyei Szakosított Szociális Intézetnek és a táplánszentkereszti Idősek Otthonának a fenntartását. A fenntartás egyúttal felelősséget is jelent a részünkről, hogy mindkét intézményben méltó és komfortos életkörülményeket tudjunk biztosítani: az épületekre jelentős összegeket kell fordítanunk. 2024. január 6-án és 7-én, Vízkereszt és Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a szentmisék teljes perselyadományát erre a célra gyűjtsük. Püspök atya kéri és hálásan köszöni a kedves Testvérek adományait, amelyekkel nagylelkűen segítik egyházmegyénk szociális munkáját!

miserend 2023.12.31

Hirdetés – 2023.12.24.

• Ma, vasárnap délután 16.00 órakor lesz a Jézuska-várás a gyereknek, amelyre szeretettel várjuk őket.

• Szenteste az éjféli szentmisére szeretettel várjuk a kedves Testvéreket!

• Hétfőn, december 25-én, Karácsonykor, Urunk születésének főünnepén, valamint kedden, Karácsony nyolcadának második napján, a szentmisék 8 órakor és 10 órakor kezdődnek.

• A plébánia december 27 – január 2. között zárva tart.

• Az idén december 31-én lesz Szent Család vasárnapja: szentmisék délelőtt 8 és 10 órakor lesznek; előtte nap, szombaton előesti szentmise lesz 18 órakor.

• Az év végi hálaadó szentmise Szilveszter napján, vasárnap, 17 órakor kezdődik. Ne legyünk hálátlanok, köszönjük meg Istennek az év minden ajándékát: ne felejtsük el, hogy mindaz, amink van, és amik vagyunk, Tőle kaptuk!

miserend 2023.12.24

Hirdetés – 2023.12.17.

• Adventi idő hétköznapjain (hétfőtől péntekig) reggel 6.30 órai kezdéssel roráté-misét tartunk szűz Mária, a Hajnal Csillaga tiszteletére, amelyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.

• A roráték előtt 6 órától, és advent 4. vasárnapján 7 órától gyónási lehetőséget biztosítunk.

• December 18-án, hétfőn délelőtt lesz a templomba eljönni nem tudó idősek és betegek gyóntatása, írassuk fel őket a sekrestyében!

• December 19-én, kedden reggel 8 órakor lesz a fenyőfák beállítása, elhelyezése a szentélybe; másnap december 20-án, szerdán közvetlenül a hajnali mise után lesz templomunk szentélyének előkészítése, feldíszítése a karácsonyi ünnepekre. Mindkét alkalomra várjuk szeretettel a segíteni tudó testvéreket, főleg a fiatalokat.

• December 19-én, kedden este 19 órakor Rákász Gergely koncertorgonista karácsonyváró orgonakoncertje lesz a templomunkban. Jegyértékesítés: Tourinform Iroda – Király utca és a www.jegy.hu országos hálózatában, valamint kezelési költség nélkül kizárólag a www.rakaszgergely.hu weboldalon vásárolhatók. Részletek a kihelyezett plakáton.

• Az idén advent 4. vasárnapja december 24-re esik, szentmisék vasárnap délelőtt a szokott időpontokban – 8 és 10 órakor – lesznek.

• Vasárnap délután 16.00 órakor lesz a Jézuska-várás a gyereknek, amelyre szeretettel várjuk őket.

• Szenteste az éjféli szentmisére szeretettel várjuk a kedves Testvéreket!

• Hétfőn, december 25-én, Karácsonykor, Urunk születésének főünnepén, valamint kedden, Karácsony nyolcadának második napján, a szentmisék 8 órakor és 10 órakor kezdődnek.

• Február 18-ig, vasárnapig várjuk azok jelentkezését a plébánián, akik a szőlősi templomban szeretnék Isten színe előtt összekötni életüket. Február 18-án, vasárnap a 10 órai szentmise keretében áldjuk meg a jegyeseket.

• A Rózsafüzér Társulat szeretettel várja új tagok jelentkezését. A kezdetek óta többen meghaltak; imádkozzunk többen papjainkért és családjainkért. Jelentkezni lehet a sekrestyében.

• Megjelent a Martinus folyóirat legújabb, decemberi száma, 300 Ft-ért megvásárolható hátul, az újságos asztalnál.

• A jövő évre miseszándékokat lehet előjegyeztetni az irodában, hivatali időben. Az orgonás szentmise stóladíja 4.000 Ft, a csendes miséé 2.000 Ft.

• A Boldog Salkaházi Sára Technikum és Kollégium szeretettel várja az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket utolsó nyílt napjára, december 18-án, délelőtt 8 óra 15 perckor a Székesegyházba. Részletes program a hirdetőtáblán olvasható.

miserend 2023.12.17

 

Hirdetés – 2023.12.10.

• Adventi idő hétköznapjain (hétfőtől péntekig) reggel 6.30 órai kezdéssel roráté-misét tartunk szűz Mária, a Hajnal Csillaga tiszteletére, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket.

• Minden hajnali mise előtt 6 órától gyónási lehetőséget biztosítunk; illetve vasárnapokon 7.30 órától a mise kezdéséig. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel a karácsonyra való felkészülésre, külön karácsonyi gyóntatás nem lesz.

• A hétfői, keddi, csütörtöki, és pénteki 6.30 órai rorate szentmisékre lehet szándékot kérni a sekrestyében.

• Hétfőn, december 11-én 18 órai kezdéssel a Szentlélek Szeminárium küldetési szentmiséje lesz a megyéspüspök atya celebrálásával, melyre szeretettel várnak mindenkit.

• Pénteken, december 15-én Templomunk Karitász csoportja szeretettel hívja és várja a kedves híveket adventi teadélutánra, rövid elmélkedésre, beszélgetésre és szerény agapéra templomunk közösségi termébe, délután 14.30 órai kezdéssel.

• Jövő szombaton, december 16-án, délután 15 órai kezdéssel a Szombathelyi Városi Fúvószenekar jótékonysági koncertje lesz itt, a mi templomunkban egy 7 éves gyermek (Miki) megsegítéséért. A belépés ingyenes. Adományokat a helyszínen elfogadnak, vagy utalással: a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász 11747006-20120894 bankszámlájára lehet adományozni. Közlemény: MIKI

• Szintén jövő szombaton, december 16-án, tartja templomunk, énekkara, a Jézus Szíve vegyeskar karácsonyváró koncertjét, közvetlenül az esti 18 órai szentmise után. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

• Templomunk karitászcsoportja az idén is adománygyűjtést szervez „Váltsuk meg Szent Márton köpenyét” jelszóval a rászoruló családoknak és időseknek. Tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet, használható játékokat, könyveket, ajándéktárgyakat várunk. Az adományokat december 17-ig, vasárnapig leadhatják a kedves testvérek a kihelyezett kosarakba.

• December 18-án, hétfőn délelőtt lesz a templomba eljönni nem tudó idősek és betegek gyóntatása, írassuk fel őket a sekrestyében!

• December 19-én, kedden este 19 órakor Rákász Gergely koncertorgonista karácsonyváró orgonakoncertje lesz a templomunkban. Jegyértékesítés: Tourinform Iroda – Király utca és a www.jegy.hu országos hálózatában, valamint kezelési költség nélkül kizárólag a www.rakaszgergely.hu weboldalon vásárolhatók. Részletek a kihelyezett plakáton.

• Február 18-ig, vasárnapig várjuk azok jelentkezését a plébánián, akik a szőlősi templomban szeretnék Isten színe előtt összekötni életüket. Február 18-án, vasárnap a 10 órai szentmise keretében áldjuk meg a jegyeseket.

• A Rózsafüzér Társulat szeretettel várja új tagok jelentkezését. A kezdetek óta többen meghaltak; imádkozzunk többen papjainkért és családjainkért. Jelentkezni lehet a sekrestyében.

• Az elsővasárnapi gyűjtés eredménye 248.000 Ft volt. Isten fizesse meg adományaikat!

• Megjelent a Martinus folyóirat legújabb, decemberi száma, 300 Ft-ért megvásárolható hátul, az újságos asztalnál.

• A jövő évre miseszándékokat lehet előjegyeztetni az irodában, hivatali időben. Az orgonás szentmise stóladíja 4.000 Ft, a csendes miséé 2.000 Ft.

• A Boldog Salkaházi Sára Technikum és Kollégium szeretettel várja az érdeklődő nyolcadikos diákokat és szüleiket utolsó nyílt napjára, december 18-án, délelőtt 8 óra 15 perckor a Székesegyházba. Részletes program a hirdetőtáblán olvasható.

miserend 2023.12.10

Meghívó 2023.12.15-re Karitász

Szent Márton kosara plakát 2023

 

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.