Hirdetés 2012.04.01-én
1) A mai nap a határideje a Lourdes-i út hátralékának befizetésére Pék Istvánnénál, illetve a „Családok a családokért” Karitász akció keretében a perselyecskék leadására a sekrestyében.
2) A héten szerdán (ápr. 4.) a Székesegyházban lesz az utolsó stációs szentmise reggel ½ 7-kor.
3) Nagycsütörtökön (ápr. 5.) délelőtt 10 órakor kezdődik a Székesegyházban az olajszentelési püspöki szentmise. Aki teheti, vegyen részt ezen a szép ünnepen, amelynek keretében a püspök megszenteli a krizmát és az olajokat, valamint az egyházmegye papsága megújítja papi fogadalmát.
4) Nagycsütörtökön este emlékezünk meg az utolsó vacsoráról. Az este 6 órakor kezdődő szentmisén kerül sor a lábmosás szertartása is. A szentmisét oltárfosztás, valamint virrasztás követi a templomban.
5) Ez egyben elsőcsütörtök is. Nagycsütörtökön kivételesen nem a szentmise előtt, hanem annak befejeztével, a virrasztásra hívom a Rózsafüzér Társulat tagjait.
6) Nagypénteken (ápr. 6.) ¼ 6-kor keresztutat járunk, majd este 6 órakor kezdődik a nagypénteki szertartás, amelynek keretében elhangzik a Passió templomunk kórusa és a Haladás férfikar előadásában.
7) Szintén ezen a napon este 8 órakor kezdődik Szombathely város keresztútja az Óperint utcai hídnál.
8) Nagyszombaton (ápr. 7.) este 8 órakor kezdődik a húsvéti vigília szertartása, majd kb. 9 órakor a feltámadási körmenet. Ezt követően megáldom a húsvéti eledeleket. Kérlek Benneteket, előre gondoskodjatok a mécsesek beszerzéséről. Ahogy azt már hirdettem, mécsesek vásárolhatók Nagypéntekig (ápr. 6.) a sekrestyében 300 Ft-os darabáron. Nagyszombaton vásárlásra már nem lesz lehetőség.
9) Húsvétvasárnap (ápr. 8.) vasárnapi miserendet tartunk. A reggel 8 órakor kezdődő szentmisén is megáldom a húsvéti eledeleket. Külön felhívom a Kedves Hívek figyelmét, hogy Húsvétvasárnap nem lesz hajnali szentmise, 8 órakor kezdődik az első.
10) Húsvéthétfőn (ápr. 9.) szintén vasárnapi miserendet tartunk.
11) Az ez évi május 1-jei egyházmegyei zarándoklatnak Vasvár az úti célja. Plébániánk is indít autóbuszt. Jelentkezni Pék Istvánnénál lehet. A várható útiköltség 1200 Ft személyenként.
12) Ismételten segítséget kérek az idejáró hívektől. Különféle okokból eddigi önkéntes takarítóink száma zsugorodott, így sokkal nagyobb teher hárul meglévő segítőinkre. Szeretnénk újabb takarítócsoportokat létrehozni, hogy egy-egy csoport kevésbé legyen megterhelve. Ehhez viszont önzetlen, segítő kezekre van szükségünk. Hívom és várom jelentkező önkénteseinket. Előre is köszönöm áldozatvállalásaitokat!