Hirdetés 2011.12.11.

1)  A hétköznapi roráté szentmisék reggel ½ 7-kor kezdődnek.

2)  Kedden (dec. 13.) a Szűzanya fatimai jelenésére emlékezünk. Szentmise reggel fél 7-kor lesz, délután ¾ 5-kor pedig engesztelő imaórát tartunk a kápolnában.

3) Pénteken (dec. 16.) délután 3 órakor karácsonyváró, adventi műsoros összejövetelre várjuk nyugdíjas korú híveinket. Részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

4) A „Váltsuk meg Szent Márton köpenyét!” jótékonysági akció keretében december 18-ig várjuk nagylelkű adományaitokat a kitett kosárba.

5) Kérem a Kedves Híveket, hogy akik még nem rendezték a 2011-es évre egyházközségi hozzájárulásukat, legyenek szívesek a plébánián a fogadóórák ideje alatt, vagy pedig a szentmisék előtt illetve után megtenni. Fontos tudni, hogy egyházi ügyeink intézése alkalmával – keresztelő, házasság, temetés, igazolások kiadása – hozzuk magunkkal az adott évre vonatkozó befizetési bizonylatot, amely tanúsítja, hogy egyházi kötelezettségeinknek eleget tettünk. A Magyar Katolikus Püspöki Kar által jóváhagyott díjtáblázat egész évben megtekinthető a hirdetőtáblán.

6)  Előre hirdetem, hogy december 24-én, szombaton, délután 4 órakor kerül sor a Jézuskavárásra. Kapunyitás ½ 4-kor. A műsor hossza kb. 40 perc.

7)  Szintén előre hirdetem, hogy december 24-én, szombaton, az éjféli szentmise megkezdése előtt egy órával, vagyis 11 órakor nyitjuk ki a kaput. A szentmisén templomunk kórusa énekel.

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.