Bélyegkiállítás Boldog II. János Pál pápa emléknapja alkalmából

A Katolikus Egyház október 22-én ünnepli Boldog II. János Pál pápa emléknapját. Ehhez kapcsolódóan nyílt bélyegkiállítás az altemplomban.

2011. október 23-án, a délelőtt 10 órai szentmisét követően – amelynek végén meghallgathattuk a nagy pápa Miatyánk imáját – Szabolcs atya köszöntötte Steindl Rezsőt, akinek magángyűjteményéből készült a kiállítás anyaga. A MABÉOSZ Vas Megyei Szervezetének elnöke gyermekkora óta gyűjti a bélyegeket, amelyek négy fő témával foglalkoznak: mint egykori hivatásos tűzoltó, a tűzoltóság témáját érinti az egyik csoport, a másik a jelenleg látogatható II. János Pál pápa bélyegek, valamint Szent Mártonhoz kapcsolódó anyagok és Mariazell.

A pápa tárlat eddig 18 alkalommal volt látható, a teljes anyag – mind a négy témakörben – pedig több mint ötvenszer az egész megyében. Valamennyi bélyeg és képeslap eredeti, a világ minden földrészéről. A következő kiállításra – az Egyházmegye védőszentjéről – november elején kerül sor a Szent Márton-templomban.

Szintén ezen a vasárnapon mutatkozott be plébániánk Boldog Gizelláról elnevezett kézműves csoportja. Az altemplomban láthatók csodálatos alkotásaik. A csoport tagjai kéthetente találkoznak és készítik szebbnél szebb kézimunkáikat. Szeretetettel várnak maguk közé újabb tagokat is. A következő foglalkozásra november 5-én, délután 2 órakor kerül sor.

Mindkét tárlat 2011. november 6-ig látogatható keddtől vasárnapig 17 és 19 óra között, valamint vasárnap reggel 7 órától 11 óráig is.

 Lendli Erzsébet

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.