Hirdetés – 2021.06.27.
1. Hétfőn lesz a nyári szentségimádási napunk. A reggeli ½ 8 órai mise után helyezzük ki az Oltáriszentséget, és 15 órakor irgalmasság rózsafüzérével zárunk. Feliratkozni a kisasztalnál lehet.
2. Elsőpéntek lesz a héten, a megszokott rend szerint tartjuk meg.
3. Plébániánkra érkezett a családi NEK vándorkép, amely tetszőlegesen egy család által hazavihető. A kezdeményezés célja, hogy családjainknál egy-egy hetet legyen ez a kép azzal a kéréssel, hogy legalább egy alkalommal a héten üljetek össze imádságra. Kis ujjlenyomatokkal lehet színesíteni a vásznat. Egy kis apostolkodás, hogy keresni kell egy másik családot, akiknek a képet a hét elmúltával átadjuk, ügyelve arra, hogy az imalánc ne szakadjon meg.
4. Máriacelli zarándokút július 18-án, vasárnap lesz. Pék Istvánné Áginál lehet rá jelentkezni.