Hirdetés 2015.03.29-én

1. Az utolsó stációs mise nagyszerdán a Székesegyházban lesz. Elsőpéntekes betegeinket is ezen a napon, tehát nagyszerdán látogatjuk meg.

2. Nagycsütörtökön a 6 órai szentmise után virrasztás is lesz. Délelőtt 10 órakor a Székesegyházban tartandó olajszentelési misére is hívjuk a híveket.

3. A városi keresztút nagypénteken 20 órakor kezdődik az Óperint utcai hídnál. Aznap templomunk kápolnája 3 órától nyitva lesz, 17.15-től megtartjuk a keresztutat, majd 18 órakor az un. csonkamisét. Az irgalmasság kilencede is ekkor kezdődik.

4. Nagyszombat reggelén 8 órától délig nyitjuk ki a kápolnát csendes adorálás céljából. Este a Húsvéti Vigília – a római előírások figyelembevételével – 20 órakor kezdődik. Ennek végén, valamint másnap a reggeli misén ételszentelés is lesz.

5. Húsvétvasárnap 8 órakor, 10 órakor és 18 órakor is tartunk szentmisét. Húsvéthétfőn vasárnapi miserendet tartunk, tehát 8 és 10 órakor lesznek szentmisék.

6. Buzdítunk benneteket a május 1-jei Andocsi Egyházmegyei Zarándoklatra való jelentkezésre.

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.