Hirdetés 2014.04.06-án

1. Szerdán Szentkirályon, pénteken a Szalézi templomban lesz 6.30 órai kezdettel stációs szentmise.

2. Kedden este a Művészeti Szakközépiskola diákjai jótékonysági hangversenyt tartanak templomunkban 19 órai kezdettel. A bevétellel hátrányos helyzetű diákok tanulmányait támogatják.

3. Csütörtök – péntek – szombat este 19 óra kezdettel a Székesegyházban lelkigyakorlatos szentmisék lesznek, Dr. Martos Balázs atya vezetésével. Itthoni miserendünket nem érinti.

4. Jövő hétvégén virágvasárnap lesz. A 10 órai barkaszentelési szentmisében elhangzik a Passió templomunk kórusa és az egykori Haladás férfikar közös előadásában.

5. Virágvasárnap egyben 13-a is. Buzdítalak benneteket, hogy aki teheti, a Szentkirályi engesztelő esten vegyen részt. 18 órától van szentóra, 19 órától szentmise passióval, a végén körmenettel.

6. A Brenner János Óvoda szeretettel hívja és várja a leendő óvodás gyermekeket és szüleiket, az óvodát bemutató programokra április 11-én és 12-én. Bővebb tájékoztatás a hirdetőtáblán olvasható.

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.