Hirdetés – 2024.04.14.

• A KÉSZ Szombathelyi Csoportja előadást szervez „Isten Szolgája Mindszenty József” címen a Premontrei Gimnáziumban április 16-án, kedden, 17 órai kezdettel. Részletek a kihelyezett plakátokon.

• Pénteken 17 órától szentségimádásra hívjuk és várjuk a kedves testvéreket.

• Szombaton 9 órakor az elsőáldozóknak lesz felkészítő; ekkor elvégzik első szentgyónásukat. Kérem a szülőket, hogy a hét folyamán végezzék el szentgyónásukat; szombaton erre nem lesz lehetőség. Utána elpróbáljuk közösen a szertartást. Vasárnap a 10 órai szentmisén lesz az elsőáldozás.

• Püspökeink köszönetüket szeretnék kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadójuk 1%-áról úgy rendelkeztek, hogy azt a Magyar Katolikus Egyház kapja meg, amelynek a rendelkező nyilatkozaton feltüntendő technikai száma: 0011. Az így felajánlott összeg arányos része az egyházmegyéhez kerül, amelyből az egyházközségek különféle projektjeit tudjuk támogatni.
Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatunk. Szőlősi híveinktől azt kérem, hogy támogassák plébániánk alapítványát: a Szombathely Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítványt! Az alapítvány adószáma: 18888173-1-18. Lehetőség van sárga csekken adományozni az Alapítvány javára.

• A Szombathelyi Egyházmegye zarándoklatot szervez Toursba 2024. november 9-14. között, dr. Székely János megyéspüspök atya vezetésével. További információ és jelentkezés brigitta.konczol@blaguss.hu elérhetőségen. Jelentkezési határidő: április 30. Részletek a hirdetőtáblán.

• Az idén május 1-én (szerda) Pusztacsatáron lesz az egyházmegyei zarándoklat. Plébániánk autóbuszt indít, 2.500 Ft befizetésével lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián április 15-ig, még 5 hely van. Részletek a hirdetőtáblán.

• Azok a fiatalok, akik papi hivatást éreznek magukban és a Szombathelyi Egyházmegyébe kérik felvételüket, írásos kérelmüket 2024. május 31-ig szíveskedjenek megküldeni a Püspöki Hivatal címére.
A kérelmükhöz csatolják:
– a saját kezűleg írt önéletrajzot,
– lelkipásztoruk ajánló sorait,
– nagy formátumú keresztlevelüket,
– valamint az utolsó félévi középiskolai bizonyítványuk, vagy érettségi bizonyítványuk, vagy esetleges felsőbb iskolai végzettségüket igazoló okmányuk másolatát

• A Jubiláns Házaspárok Találkozója 2024. június 15-én, szombaton 10 órakor szentmisével kezdődik, amelyet a Székesegyházban tartunk. Azokat a házaspárokat hívjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve öt évenkénti felosztásban a házassági évfordulójukat. Jelentkezni az egyházmegye honlapján (www.martinus.hu) kialakított felületen lehet. Jelentkezési határidő: 2024. június 2. A határidő lejárta után jelentkezést már nem tudunk fogadni. Kérjük a jubilánsoktól, hogy az ünnepre minél korábban érkezzenek, mert a szentmise kezdése előtt 15 perccel a részükre fenntartott, de el nem foglalt helyeket is feltöltik.

• Megjelent a Martinus folyóirat áprilisi száma, megvásárolható 300 Ft-os áron.

miserend 2024.04.14

Hirdetés – 2024.04.07.

• A Karitász részére gyűjtött húsvéti élelmiszer adomány becsült értéke 70.000.-Ft, készpénzadomány 66.000- Ft volt. Hálásan köszönjük.

• Hétfőn Gyümölcsoltó Boldogasszony főünnepe lesz. Az ünnepi szentmise reggel 7.30 órakor kezdődik, melyre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

• Kedden, április 9-én este 18 órakor Merkli Ferenc atya előadása lesz a Martineumban „Erkölcstan” témával. Részletek a kihelyezett plakáton.

• Pénteken, április 12-én, este a 18.00 órai szentmise után szentségimádásra hívjuk a kedves Testvéreket a Szőlőszemek gitáros zenekar közreműködésével.

• Szombaton 9 órakor az elsőáldozóknak lesz felkészítő.

• Jövő vasárnap, április 14-én, a 10 órai szentmisében lesz az elsőáldozásra készülők kiválasztási szertartása. Erre hívjuk és várjuk az elsőáldozókat és szüleiket.

• Püspökeink köszönetüket szeretnék kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadójuk 1%-áról úgy rendelkeztek, hogy azt a Magyar Katolikus Egyház kapja meg, amelynek a rendelkező nyilatkozaton feltüntendő technikai száma: 0011. Az így felajánlott összeg arányos része az egyházmegyéhez kerül, amelyből az egyházközségek különféle projektjeit tudjuk támogatni.
Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatunk. Szőlősi híveinktől azt kérem, hogy támogassák plébániánk alapítványát: a Szombathely Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítványt! Az alapítvány adószáma: 18888173-1-18. Lehetőség van sárga csekken adományozni az Alapítvány javára.

• Az egyházközségi hozzájárulást a szokott módon fizethetjük be: vagy Kósa Gábor adószedőnek, vagy a hivatalban, illetve a sekrestyében vagy sárga csekken (hátul vannak) illetve utalva a fejlécben szereplő számlaszámra. Ajánlom a kedves testvérek figyelmébe ez utóbbit, akár úgy is, hogy havonta be tudnak állítani rendszeres utalást, így nem lesz megterhelő. Az egyházközségi hozzájárulás a nettó jövedelem ill. nyugdíj fél százaléka (pl. havi 200.000 Ft-nál 12.000 Ft, havi 300.000 Ft esetén 18.000 Ft, havi 500.000 Ft esetén 30.000 Ft az egyházi hozzájárulás éves összege). Régi mondás, hogy a katolikus ember a nagyböjtben rendezi ezen kötelességét.

• A Szombathelyi Egyházmegye zarándoklatot szervez Toursba 2024. november 9-14. között, dr. Székely János megyéspüspök atya vezetésével. További információ és jelentkezés brigitta.konczol@blaguss.hu elérhetőségen. Jelentkezési határidő: április 30. Részletek a hirdetőtáblán.

• Az idén május 1-én (szerda) Pusztacsatáron lesz az egyházmegyei zarándoklat. Plébániánk autóbuszt indít, 2.500 Ft befizetésével lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.

• Azok a fiatalok, akik papi hivatást éreznek magukban és a Szombathelyi Egyházmegyébe kérik felvételüket, írásos kérelmüket 2024. május 31-ig szíveskedjenek megküldeni a Püspöki Hivatal címére.
A kérelmükhöz csatolják:
– a saját kezűleg írt önéletrajzot,
– lelkipásztoruk ajánló sorait,
– nagy formátumú keresztlevelüket,
– valamint az utolsó félévi középiskolai bizonyítványuk, vagy érettségi bizonyítványuk, vagy esetleges felsőbb iskolai végzettségüket igazoló okmányuk másolatát

• A Jubiláns Házaspárok Találkozója 2024. június 15-én, szombaton 10 órakor szentmisével kezdődik, amelyet a Székesegyházban tartunk. Azokat a házaspárokat hívjuk, akik az idei évben ünneplik az 5. évfordulótól kezdve öt évenkénti felosztásban a házassági évfordulójukat. A tavalyi évben kialakítottunk egy könnyen használható internetes regisztrációs felületet, ahol minden házaspárnak egyénileg kell regisztrálni. Az idősebb házaspárok családjaiban is mindenhol vannak fiatalok, akik a szülők, nagyszülők vagy épp dédszülők adatait gépre tudják vinni. Jelentkezni tehát az egyházmegye honlapján (www.martinus.hu) kialakított felületen lehet majd. Jelentkezési határidő: 2024. június 2. A határidő lejárta után jelentkezést már nem tudunk fogadni. Kérjük a jubilánsoktól, hogy az ünnepre minél korábban érkezzenek, mert a szentmise kezdése előtt 15 perccel a részükre fenntartott, de el nem foglalt helyeket is feltöltik.

• A KÉSZ Szombathelyi Csoportja előadást szervez „Isten Szolgája Mindszenty József” címen a Premontrei Gimnáziumban április 16-án, kedden, 17 órai kezdettel. Részletek a kihelyezett plakátokon.

miserend 2024.04.07

Hirdetés – 2024.03.31. – Húsvétvasárnap

• Húsvéti ételszentelés a szombati vigílián és Húsvétvasárnap a 8 órai szentmisén lesz.

• Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn vasárnapi miserend lesz, tehát 8 és 10 órakor lesznek a szentmisék.

• Hálásan köszönöm mindenkinek az áldozatos szolgálatát, akik a nagyheti szertartásokon a liturgia előkészítésében, megünneplésében szolgálatot teljesítettek: a Jézus Szíve Vegyeskarnak, a passióénekeseknek, a templomtakarítóknak, sekrestyéseinknek, a képviselőtestület tagjainak, lektoroknak és akolitusoknak, a minisztránsoknak, a körmenti segédkezőknek és mindenkinek, akik valamilyen formában részt vettek az ünnep előkészítésében: a feltámadt Megváltó jutalmazza meg őket készséges munkájukért!

• A héten elsőpéntek lesz, délelőtt megyek el az idősekhez, betegekhez. Gyónási lehetőség: pénteken 17-17.45 között a szentségimádás alatt, valamint vasárnap 7.30 órától a szentmise kezdetéig.

• Szombaton 9 órakor az elsőáldozóknak lesz felkészítő.

• Jövő vasárnap elsővasárnap, adományainkkal a plébánia kiadásaihoz járulunk hozzá. A napelemes park bővítése az első lépés ahhoz, hogy a későbbiekben a templom gazdaságos fűtését és hűtését is lehetővé tegyük. Ehhez kérjük a kedves Testvérek szíves anyagi támogatását, amelyet hálásan köszönünk.

• Püspökeink köszönetüket szeretnék kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadójuk 1%-áról úgy rendelkeztek, hogy azt a Magyar Katolikus Egyház kapja meg, amelynek a rendelkező nyilatkozaton feltüntetendő technikai száma: 0011. Az így felajánlott összeg arányos része az egyházmegyéhez kerül, amelyből az egyházközségek különféle projektjeit tudjuk támogatni.
Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatunk. Szőlősi híveinktől azt kérem, hogy támogassák plébániánk alapítványát: a Szombathely Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítványt! Az alapítvány adószáma: 18888173-1-18. Lehetőség van sárga csekken adományozni az Alapítvány javára.

• Az egyházközségi hozzájárulást a szokott módon fizethetjük be: vagy Kósa Gábor adószedőnek, vagy a hivatalban, illetve a sekrestyében vagy sárga csekken (hátul vannak) illetve utalva a fejlécben szereplő számlaszámra. Ajánlom a kedves testvérek figyelmébe ez utóbbit, akár úgy is, hogy havonta be tudnak állítani rendszeres utalást, így nem lesz megterhelő. Az egyházközségi hozzájárulás a nettó jövedelem ill. nyugdíj fél százaléka (pl. havi 200.000 Ft-nál 12.000 Ft, havi 300.000 Ft esetén 18.000 Ft, havi 500.000 Ft esetén 30.000 Ft az egyházi hozzájárulás éves összege). Régi mondás, hogy a katolikus ember a nagyböjtben rendezi ezen kötelességét.

• Az idén május 1-én (szerda) Pusztacsatáron lesz az egyházmegyei zarándoklat. Plébániánk autóbuszt indít, 2.500 Ft befizetésével lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián. Részletek a kihelyezett plakáton.

• Örömmel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy a Székesegyház Szent II. János Pál pápa vérereklyéjével és Szent Fausztina csontereklyéjével gazdagodik. Ünnepélyes elhelyezésük a Székesegyházban április 6-án, szombaton, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén, este 6 órakor lesz püspöki szentmise keretében, amelyet Dr. Székely János celebrál. Bátorítjuk a kedves Testvéreket, hogy minél többen legyünk együtt ezen az estén a Székesegyházban, kérve az Isteni irgalom segítségét, valamin Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina nővér közbenjárását közösségeinkért, családunkért, betegeinkért.

• A feltámadt Jézus öröme és békéje töltse el a kedves hívek szívét, Istentől megáldott húsvéti ünnepeket kívánok mindnyájuknak!

mieserend 2024.03.31

Hirdetés – 2024.03.24.

• A múlt vasárnapi gyűjtés eredménye a szentföldi keresztények javára 290.2500- Ft volt. Adományaikat hálásan köszönjük!

• A templomba eljönni nem tudó idősek és betegek húsvéti gyóntatása és áldoztatása Nagykedden, március 26-án lesz 9 órától a délelőtt folyamán.

• Nagykedden és Nagyszerdán 17.30 órától a mise kezdetéig, igény esetén a misék után is gyóntatok.

• Az utolsó stációs mise Nagyszerdán 6.30 órakor a Székesegyházban lesz.

• Nagycsütörtökön az olajszentelési szentmise a Székesegyházban 10 órakor kezdődik.

• Nagy szeretettel kérem a kedves Testvéreket a Szent Három Nap liturgiáin való buzgó részvételre. Igazán Húsvét misztériumát csak az tudja átélni a maga teljességében, aki engedte, hogy megérintse Nagycsütörtök utolsó vacsorájának ajándéka, az Oltáriszentség; aki megcsókolta hálatelt szívvel Nagypénteken a Megváltó keresztjét.

Nagycsütörtökön az esti szentmise az Utolsó Vacsora emlékére 18 órakor kezdődik. Előtte 17.00 órakor próba lesz a ministránsokkal. A szentmisén a leendő elsőáldozóknak kötelező a részvétel. A szentmise után oltárfosztás, és utána kezdődik a nagycsütörtöki virrasztás. A virrasztás elfeledett szertartását fogjuk végezni a triangulummal és ősi imákkal, énekekkel.

Nagypénteken 15 órakor keresztútra hívjuk a testvéreket, amelynek keretében megnyitjuk a Szent Sírt. Az Úr szenvedésének ünneplése a János passióval és a kereszthódolattal 18 órakor kezdődik. Előtte 17.00 órakor próba lesz a ministránsokkal. A városi keresztút este 20 órakor kezdődik. Nagypénteken szigorú böjti nap: 18-60 éves életkor között egyszer szabad jóllakni, és még kétszer lehet kevés ételt magunkhoz venni; illetve 14 éves kortól hústilalom van.

• Nagyszombaton a Szent Sír 8-16 óra között látogatható. Minisztránspróba 9 órakor lesz.

A húsvéti vigília szertartása szombaton 17 órakor kezdődik. A szertartás ősi elemei: 1. a Tűz liturgiája (tűzszentelés, körmenet a húsvéti gyertyával, lángjának továbbadása, húsvéti örömének) 2. az Ige liturgiája (ember teremtése, Ábrahám áldozata, Izrael átvonulása a Vörös tengeren, a harangok visszajönnek Rómából, Alleluja visszaadása) 3. a Víz liturgiája: keresztkút vizének megáldása, keresztségi fogadalom megújítása) 4. a Kenyér és a Bor liturgiája: az Eucharisztia megünneplése. Az ünneplés a feltámadási körmenettel zárul. Gyertyát hozzunk magunkkal!

Húsvéti ételszentelés a szombati vigílián és Húsvétvasárnap a 8 órai szentmisén lesz.

Húsvétvasárnap és Húsvéthétfőn vasárnapi miserend lesz, tehát 8 és 10 órakor lesznek a szentmisék.

• Püspökeink köszönetüket szeretnék kifejezni mindazoknak, akik az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadójuk 1%-áról úgy rendelkeztek, hogy azt a Magyar Katolikus Egyház kapja meg, amelynek a rendelkező nyilatkozaton feltüntetendő technikai száma: 0011. Az így felajánlott összeg arányos része az egyházmegyéhez kerül, amelyből az egyházközségek különféle projektjeit tudjuk támogatni.
Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatunk. Szőlősi híveinktől azt kérem, hogy támogassák plébániánk alapítványát: a Szombathely Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítványt! Az alapítvány adószáma: 18888173-1-18. Lehetőség van sárga csekken adományozni az Alapítvány javára.

• Az egyházközségi hozzájárulást a szokott módon fizethetjük be: vagy Kósa Gábor adószedőnek, vagy a hivatalban, illetve a sekrestyében vagy sárga csekken (hátul vannak) illetve utalva a fejlécben szereplő számlaszámra. Ajánlom a kedves testvérek figyelmébe ez utóbbit, akár úgy is, hogy havonta be tudnak állítani rendszeres utalást, így nem lesz megterhelő. Az egyházközségi hozzájárulás a nettó jövedelem ill. nyugdíj fél százaléka (pl. havi 200.000 Ft-nál 12.000 Ft, havi 300.000 Ft esetén 18.000 Ft, havi 500.000 Ft esetén 30.000 Ft az egyházi hozzájárulás éves összege). Régi mondás, hogy a katolikus ember a nagyböjtben rendezi ezen kötelességét.

• Örömmel hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy a Székesegyház Szent II. János Pál pápa vérereklyéjével és Szent Fausztina csontereklyéjével gazdagodik. Ünnepélyes elhelyezésük a Székesegyházban április 6-án, szombaton, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának előestéjén, este 6 órakor lesz püspöki szentmise keretében, amelyet Dr. Székely János celebrál. Bátorítjuk a kedves Testvéreket, hogy minél többen legyünk együtt ezen az estén a Székesegyházban, kérve az Isteni irgalom segítségét, valamin Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina nővér közbenjárását közösségeinkért, családunkért, betegeinkért.

• Az idén május 1-én (szerda) Pusztacsatáron lesz az egyházmegyei zarándoklat. Plébániánk autóbuszt indít, 2.500 Ft befizetésével lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.

miserend 2024.03.24

Hirdetés – 2024.03.17.

• Ma a szentföldi keresztények javára van országos gyűjtés.

• Kedden Szent Józsefnek, a Boldogságos Szűz Mária jegyesének van a főünnepe, az ünnepi szentmise este 18.00 órakor lesz.

• Nagyböjtben stációs szentmisék lesznek minden szerdán és pénteken a város különböző templomaiban 6.30 órai kezdettel. A héten szerdán a szentkirályi templomban, pénteken pedig a szalézi Szent Kvirin templomban lesznek.

• Csütörtökön 17 órakor is lesz szentmise Szent Benedek tiszteletére, melyet dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek celebrál. Várjuk a kedves Testvéreket, különösen is a bencés öregdiákokat!

• Pénteken 17.15 órakor keresztútra hívjuk a kedves Testvéreket!

• Szombaton 9 órakor az elsőáldozóknak lesz felkészítő a plébánia közösségi termében.

• Jövő vasárnap Virágvasárnap lesz, a Nagyhét kezdete. A 10 órai szentmise a templom előtti téren kezdődik barkaszenteléssel és körmenettel, ott gyülekezzünk.

• A templomba eljönni nem tudó idősek és betegek húsvéti gyóntatása és áldoztatása Nagykedden, március 26-án lesz 9 órától a délelőtt folyamán. Írassuk fel hozzátartozóinkat a sekrestyében!

• Püspökeink köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik az elmúlt esztendőben személyi jövedelemadójuk 1%-áról úgy rendelkeztek, hogy azt a Magyar Katolikus Egyház kapja meg, amelynek a rendelkező nyilatkozaton feltüntendő technikai száma: 0011.

• Lehetőség van a személyi jövedelemadó második 1 %-ának felajánlására is, amellyel egyházi alapítványt támogathatunk. Szőlősi híveinktől azt kérem, hogy támogassák plébániánk alapítványát: a Szombathely Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítványt! Az alapítvány adószáma: 18888173-1-18.

• Az egyházközségi hozzájárulást a szokott módon fizethetjük be: vagy Kósa Gábor adószedőnek, vagy a hivatalban, illetve a sekrestyében vagy sárga csekken (hátul vannak) illetve utalva a fejlécben szereplő számlaszámra. Ajánlom a kedves testvérek figyelmébe ez utóbbit, akár úgy is, hogy havonta be tudnak állítani rendszeres utalást, így nem lesz megterhelő. Az egyházközségi hozzájárulás a nettó jövedelem ill. nyugdíj fél százaléka (pl. havi 200.000 Ft-nál 12.000 Ft, havi 300.000 Ft esetén 18.000 Ft, havi 500.000 Ft esetén 30.000 Ft az egyházi hozzájárulás éves összege). Régi mondás, hogy a katolikus ember a nagyböjtben rendezi ezen kötelességét.

• Az idén május 1-én (szerda) Pusztacsatáron lesz az egyházmegyei zarándoklat. Plébániánk autóbuszt indít, 2.500 Ft befizetésével lehet jelentkezni a sekrestyében vagy a plébánián.

• A Boldog Brenner János Óvoda beíratásra várja az óvodáskorú gyerekeket 2024. április 15-én (8:00-18:00-ig) és április 16-án (8.00-14.00-ig). Részletes tájékoztató a kihelyezett plakáton látható.

miserend 2024.03.17

Alapítványunk
Szombathely-Szőlősi Városrész Jézus Szíve Templomért Alapítvány
Adószáma: 18888173-1-18

Köszönjük, hogy adója 1%-ával támogatja célkitűzéseinket!

bővebben...
Miserend
Hétfő, csütörtök:               7:30 órakor
Kedd, szerda, péntek:     18:00 órakor
Szombati előesti mise:    18:00 órakor
Vasárnap és ünnepnap:    8:00 órakor
                                        10:00 órakor

Szentségimádás: január 23., június 28., szeptember 6.